Gluténmentes kenyér recept

Gluténmentes kenyér recept

A korábbi posztomban írtam arról, hogy miért is választottam a gluténmentes diétát, és arról is, hogy szakértők szerint milyen kapcsolat állhat fenn az endometriózis és a gluténtartalmú ételek fogyasztása között.

A gyógyulást támogató étrendben fontos arra törekednünk, hogy a teljes értékű, nem finomított élelmiszerek legyenek túlsúlyban. A kenyér, sütemények és egyéb finomított szénhidrátokat érdemes lecsökkenteni, és alkalomszerűen fogyasztani (még akkor is, ha gluténmentes, adalékanyagmentes, otthon sütött változatokról van szó).

Fontos azt is figyelembe venni, hogy a kenyér, sütemény állagú élelmiszerek felszívják a gyomorsavat, ezért nem feltétlenül támogatják a gyomorműködést. Kenyér helyett lehet főtt kölest, rizst vagy egyéb gluténmentes gabonát, illetve keményítőtartalmú zöldségeket (pl. sütőtök, édesburgonya, paszternák) fogyasztani. Ha mégis fogyasztunk kenyeret, akkor a főétkezéshez együnk egy-két szeletet, amely tartalmaz zsírforrást (pl. olivaolaj, avokádó, kókuszolaj), zöldségeket, fehérjét is.

Szóval itt van az én gluténmentes receptem, amit alkalomadtán szoktam sütni, aztán felszeletelem, és amit nem eszek meg, azt lefagyasztom.

Gluténmentes kenyér

1. variáció

Hozzávalók:

  • 100 g barna rizsliszt
  • 100 g zöldbanánliszt
  • 30 g tápiókakeményítő
  • 1 kávéskanál szódabikarbona
  • fél kávéskanál só
  • 3 db bio vagy omega-3 tojás
  • 2 evőkanál útifűmaghéj
  • 1 közepes sárgarépa fele (opcionális)
  • 4 evőkanál kókuszzsír
  • kb. 0,5 dl víz

180 fokra bekapcsolom a sütőt légkeveréses üzemmódba. A sárgarépát megpucolom, és aprítógépben megaprítom vagy a reszelő kis lyukú oldalán lereszelem.  Egy tálban összekeverem a száraz anyagokat, majd hozzáteszem a sárgarépát, a tojásokat, a felolvasztott kókuszzsírt és a vizet. Jól összekeverem a masszát, és beteszem egy sütőpapírral kibélelt hosszúkás sütőformába. A kenyér ezek után mehet is a felmelegedett sütőbe kb. 40-50 percre sülni. Mielőtt kiveszem a kenyeret a sütőből, tűvel megszúrom, hogy ellenőrizzem, megsült-e.

2. variáció

Hozzávalók:

  • 60 g barna rizsliszt
  • 60 g lenmagliszt (vagy őrölt lenmag)
  • 60 g zöldbanánliszt
  • 60 g kölesliszt
  • 1 kávéskanál szódabikarbona
  • fél kávéskanál só
  • 2 db bio vagy omega-3 tojás
  • 1 evőkanál útifűmaghéj
  • 1 közepes sárgarépa fele
  • 2 evőkanál kókuszzsír
  • 2,5 dl víz

180 fokra bekapcsolom a sütőt légkeveréses üzemmódba. A sárgarépát megpucolom, és aprítógépben megaprítom vagy a reszelő kislyukú oldalán lereszelem.  Egy tálban összekeverem a száraz anyagokat, majd hozzáteszem a sárgarépát, a tojásokat, a felolvasztott kókuszzsírt és a vizet. Jól összekeverem a masszát, és beleteszem egy sütőpapírral kibélelt hosszúkás sütőformába. A kenyér ezek után mehet is a felmelegedett sütőbe 50-55 percre sülni. Mielőtt kiveszem a kenyeret a sütőből, tűvel megszúrom, hogy ellenőrizzem, megsült-e.

Fotó a poszt elején: gluténmentes kenyér © Endosegítő

A poszt frissítve utoljára: 2018.05.09.

Share