Gabi története: utam az endometriózistól a babáig

Köszönöm Gabinak, az egyik endometriózis étrend kurzusom korábbi résztvevőjének, hogy megosztja velem és az Endosegítő olvasóival is a történetét és az elért eredményeit, ami nagyon inspiráló. Ez egy történet arról, hogy van kiút az endometriózis okozta fájdalomból, az emésztési problémákból, a termékenységi kihívásokból. Hiszem azt, hogy amikor elkezdünk a saját utunkra rátalálni, tenni a gyógyulásunkért, megérkeznek az eredmények. – Kurczewski-Tamás Zita, Endosegítő

Az én történetem 2014-ben kezdődött. Erős menstruációs görcseim voltak mindig is, de akkoriban ez fokozódott. Szinte felállni sem bírtam. Elmentem az általam ismert nőgyógyászhoz, aki nem talált semmi különösebb okot, biztos volt egy petefészekcisztám, ami távozott. Azonban a fájdalom minden hónapban újra kezdődött, ezért visszamentem ellenőrzésre. 

2015 február: petefészekcisztám van. Nem baj, ez normális, mindenkinek szokott lenni! Kaptam rá egy gyógyszert, amit ciklusom előtt kellett szedni, hogy távozzon. Azonban a ciszta 3 hónappal később sem távozott. Ekkor már erősen fennállt a gyanú, hogy csokicisztám van, a CA125 is elég erős gyulladást jelzett, ezért beutaltak egy laparoszkópos műtétre. 3 hónappal később lett volna esedékes, de a rákszűrésem sem mutatott jó eredményt, ezért a műtétet toltuk 3 hónappal, mert előtte a méhnyakrákot kellett kizárni…  Ezt a döntést nagyon nehezen vettem tudomásul, mivel akkor már fájdalomcsillapítókon éltem a hónap legalább 20 napján. Folyamatos fájdalmaim voltak. De muszáj volt, orvosilag indokoltabb a rák kezelése egy cisztánál. Ambuláns műtétet végeztek, időben elkaptuk…

Végül 2015 júliusában átestem az első laparoszkópos műtétemen. Csokiciszta ki, szövettani eredmény: endometriózis. A műtét során több kis cisztát eltávolítottak a hasüregből is, ami a kiterjedt fájdalmakat okozhatta. 

Azt hittem naivan, hogy akkor itt vége a kezelésnek, kiszedték a cisztát! De műtét után beszélgettünk az utókezelésről, ami elég ijesztő volt számomra. Sajnos akkoriban még nem voltam elég tájékozott a témában, és úgy döntöttem, hogy nem kérek utókezelést. Párommal megbeszéltük, hogy fiatalok vagyunk még a gyermekvállaláshoz, meg nekem ez a betegség úgysem jön vissza. Éltem tovább a megszokott életem, 29 évesen, felszabadultan.

A fájdalmak kb. 6 hónappal később tértek vissza. Emellett egyéb emésztési problémákkal is szembesültem, sokat puffadtam, vér jelent meg a székletemben. A nőgyógyászati diagnózis 2016 elején: újabb ciszta, ugyanott. CA125 megint magas, rettentően magas. De arra jutottunk, hogy előbb derítsük ki az emésztési problémák eredetét, mielőtt bármit döntünk. Elkezdtem gasztroenterológusokhoz járni, 3 orvos is közölte, hogy a cisztám miatt fáj a hasam. Hiába a jobb oldalon fájt, a ciszta a bal petefészekben volt, a válasz annyi volt, hogy biztosan kisugárzik. Hogy megnyugodjak, az egyik felírt gyomorsav csökkentőt…

2016 őszén olyan erős fájdalmai lettek, mellette véres vizelettel, hogy a sürgősségiről a kórházba kerültem egy éjszakára, vakbél-gyulladás gyanújával. Onnan másnap hazaengedtek egy levél Nospa társaságában, hogy színlelek, és a fájdalmam nem valós, hanem pszichoszomatikus. Ekkor nagyon kétségbe estem, hogy nekem senki nem hisz… Egyedül a nőgyógyászom támogatott, a kórház után este fél 10-kor fogadott, hogy megvizsgáljon. De az ismert csokicisztán kívül mást ő sem talált.

Felkerestem egy fizetős gasztroenterológiát, hogy vastagbél-tükrözést kérjek. Hosszú kivizsgálás, újabb vérvételek, laktóz-intolerancia teszt… Végül 2017 tavaszán végre túlestem a vizsgálaton, találtak egy 3 cm-es polipot. Vastagbélvérzés oka megvan, fájdalmat okozhat, szövettan szerint még időben elkaptuk, mert kezdődő rákos sejtek vannak benne. Mivel túl nagy volt a mérete, ezért nem távolították el, irány a Kékgolyó. Újabb kivizsgálások, végre kaptam időpontot, hogy kivegyék a polipot. Persze a beavatkozás napján nem az az orvos volt bent, aki felvett 2 hónappal korábban, de már mindegy volt. Kiderült, hogy a polip 4 cm-es volt, eléggé utolsó pillanatban. Szerencsére ez az orvos már hallott az endometriózisról, így a vizsgálat során körültekintően járt el, a vastagbélben endometriózis jelét nem találta. Azonban utalt rá, hogy ettől még a hasüregben lehet gond, de belülről nem látszik.

Ezzel párhuzamosan felkerestem egy pszichológust is, ami a kálváriám egyik legjobb döntésének bizonyult. Nagyon sokat segített a problémák, a betegségtudat elfogadásában, a bennem kialakult feszültség oldásában, a párkapcsolatom tehermentesítésében. Ezúton is köszönöm neki, hogy férfiként, nem is szakterületi pszichológusként érdekelte annyira az esetem, hogy foglalkozni kezdett velem. Utólag is mérhetetlenül hálás vagyok Neki!!!

2018 januárjában újabb laparoszkópos műtéten estem át, hogy a 2 éve meglévő cisztámat végre eltávolítsák és körbenézzenek a hasüregben. Rengeteg összenövés, csokiciszták, bél a hasfalhoz tapadva… Szerencsére laparoszkóppal még megoldható volt a helyzet, az orvosomnak ezúton is köszönöm! Nem endospecialista, de lelkiismeretes és találkozott már hasonló esetekkel.

A második műtétet lelkileg jobban viseltem, pedig tudtam, hogy mire számítsak. 2 nap bent alvás, műtétet megelőző hashajtás, utána meg lóg ki belőled egy tasak és baromi nehéz és fájdalmas az első utad a mosdóig… A szobatársaim szerint nagyon bátor voltam, nekik is erőt adtam, hogy ne hagyják el magukat. Pedig a 2 éjszakából 3 lett, mert a “hasitasi” szerint a vérzés sokáig nem akart elállni. De ezt úgy fogtam fel, hogy még 1 nap pihenés, hamarabb fogok regenerálódni! És ezután bármit megteszek, hogy ne forduljon elő ez még egyszer. Az orvosom úgy fogalmazott, hogy laparoszkópból ez volt az utolsó, ha még egyszer műtét kell, az már endospecialista és nagy valószínűséggel vágás.

Megint jött az utókezelés kérdése, mit választunk. Mi ekkor a párommal már másfél éve eldöntöttük, hogy kisbabát szeretnénk. Csak a baba nem jött. Rendben, akkor nincs hormon, irány a Kaáli Intézet. A 3 hónapos várakozási idő lábadozással telt. Ekkor vettem részt Zita táplálkozási kurzusán. Korábban már ismerkedtem sokféle diétával, de az összefoglalás sokat segített abban, hogy elkezdjem kiismerni a szervezetem. Volt mit rendbe tenni a fejemben, annyi iránymutatás közül a helyesnek vélt utat választani.

A kurzust követően a FODMAP-diétával kezdtem neki az útkeresésnek. A fodmap alapján nem ajánlott zöldségeket és táplálékokat elhagytam, és valami hihetetlen változás állt be az életemben. Semmi esti puffadás, székrekedés, nyilalló bélfájdalmak, amik az utóbbi időben megkeserítették a mindennapokat. Már korábban is hallottam róla, de Zitának köszönhetem, hogy belevágtam.

Mivel nálunk a családban anyukám és nővérem is cöliákiás, így ezzel már próbálkoztam korábban is. Sajnos korábban a gluténmentesség olyan mértékű B-vitamin hiányt okozott, hogy folyamatos herpeszeim voltak, ezért a gluténmentességet csak részben tartottam be. Korábban is hallottam arról, hogy az inulin/fruktán tud olyan tüneteket okozni, mint a gluténérzékenység, és a Fodmap ebben is segít. És láss csodát, nekem ez valóban segített.

Emellett elmentem Ferenczi Anitához egy endometriózis jóga workshopra, ahol nagyon jó görcsoldó és fájdalomcsökkentő gyakorlatokat tanultunk, kifejezetten sorstársaimnak. Próbáltam minél többet lazítani, nem gondolni tudatosan a problémáimra. (Pszichológus rulez!!!). 

Közben újra elindult a babaprojekt, elkezdtük a protokollt a Kaáli Intézetben. Az első konzultáció kifejezetten rossz élmény volt, úgy éreztük, hogy itt futószalagon történik minden, de biztos csak nem a megfelelő orvoshoz kerültünk…

Áprilisban elutaztunk a párommal Toszkánába, hogy kipihenjünk mindent, megünnepeljük, hogy 7 éve kitart mellettem. A műtétet, a munkahelyi gondokat, a Kaáli Intézeti borzalmasan személytelen konzultációt, amikor egyszer csak nem jött meg. Már 4 napja késett, ami rám ciszta mellett sem volt jellemző. A késés eredménye egy, azóta már lassan 8 hónapos kis boszorkány, aki mindig emlékeztet arra, hogy MEGÉRI küzdeni.

A Fodmap diétát azóta is tartom, sajnos ha bármi “tiltott” dolgot eszem, azonnal visszatérnek az emésztési panaszok. A terhességem teljesen gondtalanul zajlott, semmi fájdalom, semmi jele a műtét utáni hegesedésnek. Ne is szedtem fel sok túlsúlyt, egészen az utolsó 2 hétig nem is vizesedtem. A baba is egészséges, gyorsan fejlődik, minden mosolyában érzem az erőt, amiért küzdöttem és nem adtam fel. Néha csak nézegetem, ahogy nyit a világ felé, kacag, elemez vagy éppen küzd, és könnyes lesz a szemem, hogy tényleg velünk történik mindez.

Nem tudom leírni, mennyire hálás vagyok Zitának, a kis csoportnak a kurzus után, hogy segítettek túllépni a saját korlátaimon, elindítani egy úton, amin mindenkinek magának kell végig járni. Hogy megismerhettem még jobban a testem reakcióit, hogy végre évek után könnyűnek éreztem magam és reményt láttam a jobb közérzetre. Nem tudom és nem is akarom megmagyarázni, mi segített. Az étrend, a műtét, a jóga, a pszichológus, a csillagállás vagy a földenergiák, mert nem ez a fontos, hanem az eredmény. És a miénk már 9 kilós!!! 🙂

Gabi