Beszélgetés Kriston Andreával nőiségről, egészségről, szexualitásról és a Kriston Intim Tornáról – I. rész

Kriston Andreával szerencsés véletlenek sorozata hozott össze, és nagyon hamar kiderült, hogy számos olyan dolgot tartogat Andrea és az általa kifejlesztett Kriston módszer, amivel a nőiségünk minél teljesebb megéléséért és a női egészségünkért sokat tudunk tenni. Éppen ezért nem sokkal azután, hogy az Endosegítő Klubesten előadást tartott, sikerült sort keríteni erre az interjúra.

ENDOSEGÍTŐ: Hogyan kezdtél el a módszereddel, a Kriston Intim Tornával foglalkozni?

KRISTON ANDREA: Harminc évvel ezelőtt kezdtem el tanítani az intim tornát. Miután frissen végeztem a főiskolán mint testnevelés-biológia szakos tanár, elkezdtem tanítani Kazincbarcikán, és ezzel együtt mindenféle új dologba belevágtam. Például sportegyesületet csináltam, szerveztem egy Kacagó Kocogóhét Kazincbarcika nevű programot, ami alatt egy héten keresztül futott a város, rengeteg rendezvénnyel. Kiderült, hogy új módszerrel tanítok általános iskolában, ami az örömvezérelt differenciált testnevelés volt. Két hónappal azután, hogy elkezdtem tanítani, felfedeztek Pestről, pedig akkoriban még nem volt internet.

ENDOSEGÍTŐ: Mi az, ami a módszered kidolgozásához vezetett vagy abban segített?

KRISTON ANDREA: A munkámnak az a mottója, hogy „az öröm tanulható”, és amit elkezdtem, az egy örömvezérelt testnevelés volt. Volt ugyanis a tanulmányaim során két olyan testnevelő tanárom, akitől rettegtem – nem csak én, hanem az összes gyerek. Éppen ezért valószínűleg ösztönösen alakult úgy, hogy a munkám során az volt a célom, hogy a gyerekek élvezzék az órát. Például nálam mindegy volt, hogy valaki duci vagy langaléta, illetve, hogy milyen fizikális képességei vannak, mert mindenkit magához képest értékeltem, és magamat tartottam felelősnek azért, hogy élvezeti forrássá tegyem a testnevelést.

Az volt a célom, hogy reszkessenek a gyerekek az élvezettől, amikor az én órámra jönnek, és ezt sikerült is elérni.

Ezzel egy időben elkezdtem egy női torna szervezését is. A városban egyetlen mozgással foglalkozó klub sem akarta, hogy én szervezzek bármit is. Többen próbáltak lebeszélni erről, mondván, hogy annyira sok a torna Kazincbarcikán, hogy senki nem fog eljönni hozzám. Három hónappal később az összes torna megszűnt a városban, és én már egy telt csarnokban tartottam az órát. Ez egy teljesen általános fitness volt azzal a különbséggel, hogy a fitness kihatott a medencefenéki izmokra is. És amikor erről plakát is megjelent a városban, amit az anyukám cégénél rajzolt egy grafikus, azon az szerepelt, hogy szexuálgimnasztika. Ez 1986-ban volt Kazincbarcikán. Utólag visszanézve azt látom, hogy ez valami hihetetlen bátorság volt tőlem. Viszont annyira finoman sikerült ezt az egészet tálalni, hogy a helyett, hogy elrémisztette volna az embereket, egyre többen jöttek, és kérték, hogy hadd hozzák a férjüket, testvérüket, barátjukat. Eltelt néhány hónap, és már vegyes csoportban tornáztunk. Amikor a medencefenéki izmokhoz értünk, akkor mindenki vízszintes testhelyzetben az elmondott gyakorlatokat nagyon kulturáltan végezte, tehát semmi kínos nem volt.

ENDOSEGÍTŐ: Mi vezetett arra, hogy ilyen típusú gyakorlatokat beépíts a tornádba?

KRISTON ANDREA: Mikor megtudták a főiskolán, hogy mivel kezdtem foglalkozni, sokan mondták, hogy ők is érezték, hogy ezeken a részeinken is van izom, és persze ezt mindenki érzi, akár egy kisgyerek is. Csak talán van egy olyan tabu, ami megakadályoz bennünket abban, hogy ezzel foglalkozzunk.

A mi kultúránkban az a jól nevelt nő, aki „ott, azzal” nem foglalkozik.

Például ma voltam egy iskolában, ahol tizenhárom éveseket tanítottam. Negyven gyerek volt jelen, de huszonötöt nem engedtek el otthonról a foglalkozásra. Nem gondolom, hogy jó lenne az, ha egy gyerek nem tanulhatja meg, hogyan ürítsen helyesen vizeletet, székletet, használjon-e tampont, mit tud tenni a menstruációs görcsök ellen, vagy hogyan tud jól felkészülni a szexuális életre. Ezek a gyerekek ma délelőtt többet tanultak magukról, az intimitásról, mint szerintem a szüleik egész eddigi életükben. Kizártnak tartom, hogy egy papa tudja, hogy a prosztata védelméért mit tud tenni, de ezek a gyerekek már tudják.

Ma gondoltam azt át, hogy tulajdonképpen mi jólneveltségünkben vagyunk alulműveltek. Azt nevezzük jólneveltségnek, ha ezzel nem foglalkozunk.

A szülők valószínűleg azt gondolhatták, hogy ez az oktatás majd felcsigázza a szexuális érdeklődésüket, de hát ezeknek a gyerekeknek van libidójuk, nemi vágyuk, és a legtöbb esetben bűntudatuk is, mert nem tudják, hogy ezzel mit szabad kezdeni. A neveltetésemből, illetve abból adódóan, hogy testiséggel foglalkoztam, és gyerekkoromtól sportoltam, valahogy sikerült megérezni, hogy nekem ezzel dolgom van. Számomra ez annyira evidens volt, hogy ahogy szeptemberben elkezdtem tanítani a gyerekeket, azonnal meghirdettem a felnőtt női tornát. Nem volt kérdés, hogy ezt fogom oktatni, és az sem, hogy a saját szisztémámat fogom oktatni, és nem valami olyat, amit úgy általában már tanítanak. És a sikere megerősített abban, hogy ez egy fontos dolog, és ebben semmi kínos nincs. Visszatérve a saját életem alakulására, nemsokára azután, hogy férjhez mentem, kismama lettem, és hihetetlen lelkesedéssel vetettem bele magam az anyaságba, mivel gyerekkoromtól ezt tartottam a legfontosabbnak. Bármi történt az életben, én mindig a nőket néztem, hogy ők hogyan anyák, és ezeket az információkat begyűjtöttem, és elraktároztam. Nekem kivételesen fantasztikus mamám van, és ezért volt bennem egy természetes evidencia, hogy anyának lenni nagyon jó dolog. Tehát amikor kismama lettem, mindent befejeztem, ami nem volt kötelező a munkában. Pestre költöztem a férjem miatt, és szeptemberben egy sikeres általános iskolában lettem testnevelés-biológia szakos tanár. Nagyon komoly kutatást akart velem az Országos Pedagógiai Intézet a kazincbarcikai módszerem kapcsán annak érdekében, hogy vezessük be a testnevelés tanításba, de mivel kismama lettem, úgy döntöttem, hogy csak ezzel fogok foglalkozni. Minden szabadidőmben könyvet olvastam a kismamaságról, és e mellett sportoltam: kismama torna, jóga, relaxáció, úszás.

Egy dologról feledkeztem meg: a saját intim izmaimról. Ugyanazon okból, ami miatt minden nő általában. Azt gondoljuk, hogy amit nem látunk, azzal nem kell foglalkozni, és valahogy nincs benne a tudatunkban, hogy azt fel kell készíteni a szülésre, és az orvos sem mondja el nekünk.

Másrészt azt gondoltam, hogy nekem ez mindig jól fog működni, hiszen sportoltam. Volt egy gyönyörű szép szülésem, de a szülés után nagyon sok problémám lett, szinte azonnal. Azt gondoltam, hogy ezek a problémák csak engem sújtanak, de kiderült a kórházban, hogy tulajdonképpen az összes szült nőnél valamilyen mértékben probléma. Az ott levő nők ugyanis beszéltek nekem az aranyérrel, az akaratlan vizeletvesztéssel vagy a szexuális élet nehézségeivel kapcsolatos problémáikról, amiktől én rettentően megrémültem.

Az orvos megpróbált jégkockával kezelni, és műtétet javasolt, bár azt is elmondta nekem, hogy semmi okom nincs arra, hogy ne érezzem jól magam, mert teljesen ugyanolyan állapotban vagyok, mint az összes többi nő. Én meg nem értettem, hogyan érezhetné valaki jól magát, amikor így megváltozik a teste.

Mivel láttam, hogy orvosi segítséget nem kapok, rémülten elkezdtem csinálni a kazincbarcikai gyakorlataimat, aminek köszönhetően hat hét alatt fantasztikus ügyességre tettem szert. Ezt az egészet titokban kezelve úgy tornáztam, hogy közben segítséget senkitől nem kaptam, és még a férjemnek sem mondtam el, mert ugye ez egy kevésbé erotikus dolog. Onnan tudtam, hogy nem fogok segítséget kapni a gyógytorna irányából sem, mivel ennek a kérdésnek már az előző évben utánajártam. Ennek az volt az előzménye, hogy női tornát tartottam egy egészségügyi dolgozóknak rendezett sporttáborban. Az óráimon több mint százan voltak bent a teremben, és minden órámat tapssal díjazták. A nők az óra után elmesélték nekem, hogy sokszor tapasztalják az évközbeni edzéseknél, hogy elcsöppen a vizelet, levegő megy a hüvelybe vagy előjön aranyér. Én akkor hatalmas szemekkel néztem őket, ugyanis ezekről a problémákról nem hallottam, és nem is tanultam a tanulmányaim során. Megígértem tehát nekik, hogy utánanézek annak, mit lehet ezekkel kezdeni. Tudva már azt, hogy ezeket az izmokat igenis lehet tornáztatni, elmentem a gyógytornászképző főiskolára utánanézni az ezzel kapcsolatos szakirodalomnak. A főiskolán levő vezető szakemberek konkrétan kinevettek, az anatómus pedig háromszor kért két hónapot arra, hogy felkészüljön a medencealapi izmokból, amit végül ez idő alatt sem tudott teljesíteni. Amikor a következő évben visszakerültem ugyanebbe a táborba, már túl voltam a szülés utáni problémákon, amit a torna segítségével saját magam megoldottam. Elhatároztam tehát, hogy megosztom a táborban levő nőkkel a megoldást. A táborban legalább százan ültek velem szemben, és elkezdtem nekik vezényelni a gyakorlatokat. Mindenki csak csendben ült, és látszott, hogy nagyon figyelnek. Egyszer csak valaki megszólalt, hogy ő ebből semmit nem tudott megcsinálni. Akkor kiderült számomra, hogy a torna megtanulása nem úgy történik, hogy csak elmondom vagy levezénylem a feladatokat, hanem a siker azon múlik, hogy az illetőben fel tudom-e építeni azt a képességet, hogy ő ezeket el tudja végezni. A tábor után nagyon sokan megkerestek ebből a társaságból, hogy tanítsam meg nekik a tornát és a családtagjaiknak, ismerőseiknek… Kiderült, hogy erre óriási szükség van.

Kriston Andrea

ENDOSEGÍTŐ: Ezt követően tehát elkezdted a módszeredet tanítani?

KRISTON ANDREA: Olyan élményt adott szexuálisan az újjászületésem, hogy ezt kezdtem el lényegesnek tartani, és el is felejtettem, hogy nekem is voltak problémáim a szülés után. Az a tréning tehát, amit 1988-ban meghirdettem, kifejezetten a szexuális élet javítását célozta, és csak az intim területre fókuszált, szemben a korábbi kazincbarcikai tornával. Hatszor egy órás tréning volt, és azoknak a nőknek szólt, akik a szexuális életüket szerették volna felfrissíteni, izgalmasabbá tenni. A tornának nagyon hamar híre ment. Például ott volt az első csoportomban az a szexológus is, aki ma már a tréner iskolámban tanít. Ezt követően meghívást kaptam a Szexológiai Társaságba előadást tartani, és rögtön felfigyelt a sajtó arra, hogy itt valami érdekes dolog történik. Az első perctől kezdve teltházzal mentek a tanfolyamaim. Hétről-hétre új gyakorlatokat tanultunk új otthoni gyakorlatsorral. Majd kiderült, hogy azok a nők, akik azért jöttek, hogy a szexuális életüket színesítsék, elkezdtek beszámolni arról, hogy elmúlt a vizeletcsöppenésük, az aranyerük, és én rájöttem, hogy ezek a nők ugyanarról beszélnek, ami nekem volt annak idején a problémám.

Arra is rájöttem, hogy nagyon klassz a szexuális életben létrehozott változás, de sok nő szenved intim tünetekben.

Egy nőnek a közérzetét sokkal inkább meghatározza, ha nem mer nevetni, köhögni vagy futni, mert elcsöppen a vizelete, ezért elhatároztam, hogy erre is kiterjesztem a programomat. Rengeteget tanultam abból, ahogy a nők elmesélték nekem a tapasztalataikat, és közben figyeltem a saját életemet és a bennem létrejövő változásokat is. A módszerem rendkívül hamar egy nagyon sikeres mozgásforma lett, és hamar át kellett nevezni szexuálgimnasztikáról intim tornára. 1990-ben már az intim tornáról íródott a könyv, ami 1991-ben jelent meg, és most már elfogyott 200.000 példányban. Egy ilyen műfajban ez egy nagyon nagy példányszám, mert ez a téma egy kicsit kínosnak tekinthető. A tornám mára egy önsegítő, öntámogató, életstílust alakító tréning lett, ami során én is folyamatosan tanulok. Számomra minden nap egy élmény, amit eltöltök ezzel a munkával. Tulajdonképpen az egész munkám a taburól szól, a szexualitásról és arról, hogy érjük el az életünkben a nagyobb örömöt, az egészséget, gyermekeink megszületését.

Ez a témakör lényeges lehet az endometriózisban érintett nőknél, de más nőgyógyászati problémában is. A szexualitásban megélt öröm ugyanis egy olyan hormonállapotot tud létrehozni, és egy olyan önértékelést tud fenntartani, ami szerintem a női egészség alapja.

Az önbizalom minden életszakaszban lényeges, segít helytállni. Különösen lényeges a párválasztában, a várandósság, szülés folyamatában, de a menopauza idején is. Utóbbi során sok minden áthangolódik bennünk, és ezt nagyon sok nő nagyon rosszul éli meg. Azt lehet mondani, hogy mi, nők általában fájdalommal éljük meg a menstruációt, félelemmel éljük meg a szülést, majd kudarcként éljük meg a menopauzát is. Tehát nem tanulunk meg örülni mindannak, aminek lehetne.

ENDOSEGÍTŐ: Ennek az oka talán az, hogy nem vagyunk felkészültek az intimitásra. Az anyáink, nagyanyáink sem feltétlenül tudták a számukra legjobb módon kezelni a saját menstruációjukat, szexualitásukat. Honnan is tanulhattuk volna jól! Ritkán beszélünk ezekről a témákról, és ha mégis, akkor inkább zavarban vagyunk. Szégyellve osztjuk meg a problémáinkat, ha egyáltalán meg merjük azokat osztani.

KRISTON ANDREA: Igen, és ha megfigyeljük azokat a neveket, amiken hívják a menstruációt: havi baj, vérzek. Ezek mind leminősítő nevek. Például egyik alkalommal elutaztunk „vérünnepre” a családommal. Ezt én találtam ki, mert elöntött egy hihetetlen öröm és hála az iránt, hogy milyen jól működik a testünk, és kitaláltam, hogy legyen ez az apropója az együttlétünknek. A lányaim hoztak mindenféle pirosat, és összegyűjtöttünk piros arcpakolást, pirospaprikát, piros italt. Velünk volt a nagylányomnak a barátja is, aki alig akarta elhinni, hogy ez komolyan gondoljuk. Amikor megérkeztünk koccintottunk egy piros itallal, mondtam egy köszöntőt, és ő hihetetlen nagy szemekkel nézett, majd azt mondta, hogy ne haragudjunk, ő csak azért csodálkozik, mert az ő családjukban nem szokás a „vérünnep”. De nekem gyönyörű pillanataim kapcsolódnak ehhez is.   Fantasztikus, ahogy mi nők ezen keresztül is kapcsolódunk egymáshoz. Az anyáinknak jellemzően nem tanították meg, hogyan élvezzék a menstruációjukat, de láttam a mai kamaszlányoknak tartott órámon, hogyan tudnak a lányok áthangolódni, ha az ember mond néhány történetet, és megvilágítja másképp a női szervezetnek a működését. Szerintem óriási kárt okoznak a nőknek azzal, hogy nem kapnak segítséget, és az orvosnál a menstruáció görcsökre legtöbbször csak fogamzásgátló tablettát írnak fel. Ez persze nyilván hasznos lehet, hogy átmenetileg segítsék a fiatalt, viszont nem jó őket belealtatni abba, hogy ez az egyetlen megoldás.

Ez olyan, mintha öklendeznék, és nem megoldanám azt, amitől öklendezem, hanem elkezdenénk öklendezés ellen gyógyszert szedni. A saját természetemet hallgattatom el a helyett, hogy azzal kezdenék el foglalkozni, hogy bennem milyen folyamat zajlik.

Ezért nagyon lényeges, hogy mi, nők tanítsuk egymást, és segítsünk azzal egymásnak, hogy megmutatjuk azt, hogy van más lehetőség is. Amikor egy olyan konferencián tartottam előadást, ahol több száz testnevelő tanár volt, direkt eltúlozva azt mondtam nekik, hogy nagyon fontos, hogy mi testiséggel foglalkozó pedagógusok rajongjunk a menstruációért. Persze direkt provokáltam őket, és meg is lett az eredménye, ugyanis a néma csendes társaságban akkora moraj lett, hogy az hihetetlen. Azért, mert bennünket, szakembereket sem tanítanak meg arra, hogy ezt tanítsuk a nőknek. Ezért ez marad a tabu, a kínosság, és meg is próbáljuk eldugni tamponnal az egészet, miközben fehérítő kemikáliát viszünk be a szervezetünkbe, ami nem tesz jót hosszú távon a női szervezetnek. Amikor nem vagyunk jóba a nőiségünkkel, azt nem is tudjuk élvezni. Ha megnézünk egy kislányt, azt látjuk, hogy a legtöbb esetben nagyon élvezi azt, hogy kislány: pörög a szoknyájában, illeg-billeg az anyukája cipőjében, kirúzsozza még a fülét is. Kislányként nagyon nők tudunk lenni, csak ahogy múlik az idő, kevés segítséget kapunk a nőiség megéléséhez, ezért egyre több lesz a bizonytalanságunk.

ENDOSEGÍTŐ: Talán pont ez a kulcs, hogy ami kifelé mutatós női dolog (szép ruha, rúzs stb.), azt a környezetünk is erősíti és támogatja, de amikor kezdődik a kamaszkor és egyre több minden változik fizikai, illetve érzelmi szinten, akkor ezekről már nagyon nehéz beszélni.

KRISTON ANDREA: Igen, és ennek is rengeteg vetülete van. Van, aki hamarabb és van, aki később fejlődik. Nem könnyű azoknak a lányoknak, akik hamar kezdenek el menstruálni, és azoknak sem, akiknek tizenegy évesen már olyan keble van, mint másnak felnőttkorban. Az ilyen lányok nehezen tudnak mit kezdeni azzal, ha a buszmegállóban beszólogatnak nekik. Tulajdonképpen mindegy, hogy milyen csapatba tartozunk, mert mindegyik csapatban valami nehézséggel meg kell küzdeni.

Kattints ide az interjú második felének olvasásához.

Az interjút készítette: Tamás Zita, Endosegítő

Fotó a poszt elején: © Kriston Andrea

A CIKK SZERZŐI JOG TÁRGYÁT KÉPEZI! AZT MÁSOLNI, ÁTDOLGOZNI, MÁS WEBOLDALAKON VAGY EGYÉB KIADVÁNYOKBAN ENGEDÉLY NÉLKÜL MEGJELENTETNI NEM MEGENGEDETT! AMENNYIBEN SZERETNÉL A CIKKRE HIVATKOZNI MÁS OLDALAKON, KÉRLEK, HASZNÁLD AZ OLDAL WEBLINKJÉT.

Kriston Andrea elérhetősége: www.intimtorna.hu

További információk: https://endosegito.hu/kriston-andrea-a-kriston-intim-torna-kit-kifejlesztoje-oktatoja/