Barbara története: endometriózis, életmódváltás és én

Nagyon köszönöm Barbarának, hogy leírta a történetét, és azt megoszthatom az Endosegítő oldalain. Inspiráló az a változás, amit elért az Endosegítő Életmódváltás Program alatt és után. Pár hónappal az első találkozás után egy energiával teli, lelkes, pozitív, túlsúlyától megszabadult nővel találkozhattam, és ez nagy ajándék volt számomra az első Endosegítő Életmódváltás Program után. Remélem, hogy erőt és támogatást ad mindenkinek, aki endometriózissal küzd, hogy merjen változtatni a női egészsége érdekében. A lehetőség valóban a mi kezünkben van! – Kurczewski-Tamás Zita, Endosegítő

Hivatalosan 2017. március 1-én diagnosztizáltak nálam IV-es stádiumú endometriózist. Már (évekkel) korábban éreztem, hogy valahogy nincs rendjén, mivel mindent a menstruációmhoz és a hozzá társuló állandó, erős fájdalomhoz kellett igazítanom. Évente jártam nőgyógyásznál, ahol rákérdeztem, hogy normális-e, hogy a tinédzserkor elmúlta után, felnőttként is szenvedek az erős fájdalomtól. Mindenki azt mondta, hogy persze, normális, örüljek neki… Minden évben megvizsgált a nőgyógyász és minden évben azt mondta, hogy minden a legnagyobb rendben van. Legutóbb az előző év végén mondta egy orvos, hogy hát itt a bal petefészekben van egy nagyobbacska ciszta, de nem kell vele foglalkozni, minden rendben van. Addigra már jobban utánajártam a testem jelzéseinek, és sokat olvastam az endometriózisról, ezért feltettem hát a nagy kérdést a doktor úrnak: „Nem lehet, hogy endometriózis?” A doki kapásból rávágta, hogy 99%, hogy nem az.

3 hónappal később egy endometriózis központban az orvos szörnyülködve mondta, hogy amikor beléptem, még nem gondolta, hogy ekkora a baj, és nagyon sajnálja, de ez egy IV-es stádiumú endometriózis. Egyből tovább küldött egy másik specialistához, aki a komolyabb esetekkel foglalkozik, hogy ezen már csak ő és a csapa tud segíteni, lévén, hogy átterjedt a környező területekre, a bélre és a húgyhólyagra biztosan, a többit még vizsgálni kell. Mivel már nagyon erős vizelés alatti fájdalom is társult a menstruációs fájdalmak mellé, egy hasi ultrahang + urológus kiderítette, hogy nem csak a hólyagba „tör” be az endó, hanem elzárja a húgyvezetéket is, ami a vizelet visszapangásához, így a bal vese fokozatos elsorvadásához vezet.

Kétségbeesett rohanás a másik orvoshoz, hogy akkor most mi is lesz. Ő is nagyon kedves volt, de sajnos azt mondta, hogy 2019-re van legközelebb műtéti időpont, de meglátjuk még mit tehetünk…

Teljes kétségbeesés, letargia, depresszió következett, mert bár sejtettem, hogy a baj nagy, de azért arra nem gondoltam, hogy ekkora. Bevallom csalódtam az orvosokban, persze tisztelet a kivételnek (ide értve a legutóbbi 2 orvost, akik végül diagnosztizáltak, és akik ebben a szakmában a legjobbak Magyarországon), de annyi orvosnál jártam, nem hiszem, el, hogy senki nem vette észre az évek alatt, hogy valami nagyon-nagyon nincs rendben.

Ekkor kezdtem el érezni, hogy nem csak az orvosokat kell hibáztatnom, hanem magamat is. Mert bizony az ember felelős a testéért. Eddig egyáltalán nem figyeltem oda magamra. Éltem a fiatalok megszokott életét, buliztam, ittam, gyorskaját ettem, pizzát sült krumplival, rántott sajtot sok tartárral, nem baj, ha lecsúszik mindennap egy tábla csokoládé, hiszen sok a stressz, valahogy fel kell dolgozni.  Mindennap hasmenés és gyomorgörcs, nem baj, biztos csak a bortól van, amit este ittam vagy valami rossz lehetett az előre csomagolt szendvicsben…  Eszembe sem jutott, hogy ez ártana a szervezetemnek, hiszen mindenki ezt csinálja a környezetembe, én miért ne tehetném…, gondoltam. Egészen eddig a pillanatig. Amikor is rájöttem, hogy én, csakis én vagyok felelős a testemért, és azért ami zajlik benne.

Közben kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködésem és inzulinrezisztenciám is van az endometriózison kívül, ezért kezdtem el „alternatív” irányban tájékozódni. Mármint az orvosok gyógykezelési próbálkozásai mellett, valami mást, valami pluszt, amit én teszek meg magamért. A vörös hús kerülését és a gluténmentes táplálkozást mindkét doktorúr javasolta, de úgy gondoltam, nekem ennél is több kell. Egy komplex iránymutatás a táplálkozás egész területén, és ha ez az egész még az endometriózis köré is épülne, akkor az volna a legjobb.

Ekkor találtam rá Zita blogjára és ott egy hirdetésre, miszerint Endosegítő Életmódváltás Program indul. Teljes körű előadássorozat a betegségről, javasolt táplálkozási formákról, és magáról a bennünk lezajló lelki folyamatokról, azok helyes kezelési módjáról, megismeréséről.

Izgatottan jelentkeztem a programra, szerencsére még volt hely, ezért nem sokkal a diagnózisom kézhezvételét követően, már ott ültem lelkesen/félve/izgatottan az első előadáson. Lelkesen, mert nagyon örültem, hogy létezik ebben a témában segítség, pláne ennyire szervezetten. Félve, egyrészt mert ebben a betegségben az ember sokszor egyedül érzi magát, mert olyan intim, mert kevesen beszélgetnek a menstruációjukról idegenekkel, másrészt félve, mert eddig az ilyen táplálkozási tanácsadásokról az volt a (meglehetősen sztereotip) elképzelésem, hogy közhelyeket puffogtató, pénzlehúzós alkalmak. (Itt végre megdőlt ez a sztereotípia.)  Izgatottan, mert tényleg nagyon bíztam benne, hogy itt valaminek történnie kell…

És történt is. Nagyon, nagyon, nagyon örülök neki, hogy részt vettem ezen az előadássorozaton, rengeteg hasznos dolgot tanultam. Szinte teljesen újra kellett gondolnom és építenem az elképzelésemet önmagamról és a testemről. Azok a félinformációk, amiket eddig hallottam (gluténmentes táplálkozás, tejtermékek kerülés, cukorfogyasztás károssága) itt végre értelmet nyertek és egy jól felépített keretbe kerültek. Végre meg voltak alapozva a tények. Nem azt hallottam, hogy egyél gluténmentesen, mert a fehér liszt rossz, hanem szépen ráébresztettek arra (amit eddig is tudnom kellett volna, de valahogy elsiklottam e felett az evidencia felett), hogy a szervezetemben minden mindennel összefügg. Amit megeszek, az hatással van a hormonrendszeremre, a vércukorszintemre, a bőrömre, a hajamra, beindíthatja a gyulladási mechanizmusokat, serkentheti az inzulin termelődést… Végre teljes egészében láttam a képet, és azt, hogy nekünk, akik endometriózissal küzdünk, miért kell erre még jobban odafigyelnünk.

Lelkesen jegyzeteltem, egyre jobban érdekelni kezdett a táplálkozás, hogy mit eszem, hogy amit eszem, az honnan származik, hogy itt van-e a szezonja, hogy mozgok-e eleget, hogy mennyi mindenért stresszelek egy nap, anélkül, hogy észrevenném, de a szervezetem azonnal megérzi, hogy alszom-e eleget, hogy miben szállítom az ételt, hogy támogatom-e a szervezetem vitaminokkal…

Persze valamivel kapcsolatban én is szkeptikus voltam és vagyok a mai napig. Kell, hogy az ember néha kételkedjen, de én adtam egy esélyt, hiszen nagyon éreztem, hogy változásra van szükségem, legfőképp a szervezetemnek. Elkezdtem hát a javasol diétát, gluténmentes, tejmentes, cukormentes formában. Próbáltam óvatosan kezdeni, mert a cukorról egyszer már megpróbáltam „lejönni”, de valahogy (a kábítószer-elvonást hasonlónak képzelem) még teljesen sosem sikerült. Konkrétan fizikai függés alakult ki.  A gluténmentes táplálkozás nem volt ismeretlen számomra, lévén, hogy az öcsém gluténérzékeny, ezért Anyukám „mentes” háztartást vezet, és ettem nála nagyon-nagyon finom dolgokat.  A tejmentesség kimerült a laktózmentes formában, ettől a sajtfélék elhagyása miatt tartottam nagyon. De gondoltam mindent csak szépen, lassan. Elkezdtem új zöldségeket, új ízeket, új alapanyagokat megismerni. Nagy segítség volt számomra az is, hogy a barátom is nyitott volt erre az új életformára, és lelkesen támogatott az új ételek kipróbálásban.

Végül szépen lassan, sikerült leszoknom a gluténról, a tejtermékekről és a cukorról. Mindezt úgy, hogy rengeteg sütök-főzök, nagyokat eszünk és nem érzem úgy, hogy ettől kevesebb lennék. Más, de nem kevesebb és ez jó érzés. Jó érzés nem degeszre enni magam és utána egyből elálmosodva aludni egy nagyot a kanapén, jó érzés, hogy érzem, hogy a szervezetemnek mozgásra van szüksége, jó érzés aktívan ébredni, jó érzés mínusz 15 kilóval kevesebbnek lenni.

Közben persze az életem is átalakult. Több tényező miatt is úgy döntöttünk végül, hogy külföldre költözünk. Sikerült itt kint orvost találnom, aki endometriózis specialista, és vállalná a műtétem remélhetőleg a közeljövőben. Mert persze arról nem feledkeztem meg, hogy a műtét egy fontos és sajnos elkerülhetetlen része a IV-es stádiumú endometriózisnak. És továbbra is úgy gondolom, hogy fontos hallgatni az orvosokra és megpróbálni az általuk felírt gyógyszereket is. De úgy érzem, hogy az én egészségem/jólétem már nem csak az orvosok feladata, hanem az enyém is, és végre valamit én is hozzátettem/hozzáteszek az egészségemhez. Ha nem is tart örökké, ha nem is soká, akkor is jó volt/ jó érezni, hogy milyen az, amikor érzed a tested, érzed önmagad és egészen egyensúlyban vagy a szervezeteddel, ha már felismered a gyomrod korgása és a hangulatod megváltozása előtt, hogy éhes vagy, ha ébresztőóra nélkül felébredsz reggel, és a nap végén örömmel sütsz-főzöl, mert tudod, hogy megéri…

Barbara

JANUÁRBAN ISMÉT INDUL AZ ENDOSEGÍTŐ ÉLETMÓDVÁLTÁS PROGRAM! A program során komplex módon járjuk körbe azokat az életmódváltás egyes területeit, amelyekkel endometriózis esetén támogathatod a szervezeted gyógyulását és az egészségedet! Érinteni fogjuk az étrenddel, mozgással, stresszkezeléssel, lelki gyógyulással kapcsolatos kérdéseket, beszélünk a káros külső hormonhatások kiküszöböléséről és a különböző alternatív terápiákról is. További információ ITT.