"Hálás vagyok az endometriózisnak, mert megváltoztatta az életemet" - Beszélgetés Zádrovich Alizzal

“Hálás vagyok az endometriózisnak, mert megváltoztatta az életemet” – Beszélgetés Zádrovich Alizzal

ENDOSEGÍTŐ: Sikeres női magazinok újságírója vagy és mindeközben coachként is elkezdtél dolgozni. Hogyan kapcsolódik ez a két terület egymáshoz az életedben?

ZÁDROVICH ALIZ: A Nők Lapja Psziché újságírójaként nagyon sok önismereti tréninget kipróbáltam, majd megírtam a tapasztalataimat az olvasóknak. Ezt hihetetlenül élveztem, hiszen magánemberként is nagyon érdekelt az önfejlesztés. Minél jobban beleástam magam ebbe a témába, annál inkább úgy éreztem, hogy hivatásszerűen is szeretnék ezzel foglalkozni – hiszen a saját bőrömön tapasztaltam, mennyivel boldogabb, teljesebb életet tudok élni, hogyha közelebb kerülök önmagamhoz.

Kerestem egy olyan módszert, ami közel áll hozzám, és amivel én is tudok másokat segíteni az önfejlesztésben. Így találtam rá a coachingra, és most már lassan két éve coachként is dolgozom.

Az újságírást sem hagytam abba, mert azt is nagyon szeretem, ráadásul ez a két terület jól kiegészíti egymást. A cikkeimben is többnyire lelki, életvezetési témáknak járok utána, így újságíróként folyamatosan bővítem a segítői tudásomat, de olyan is van, hogy coachként kérnek fel egy-egy cikk megírására.

ENDOSEGÍTŐ: Mi indított arra, hogy elkezdjél coachinggal foglalkozni? Miben és hogyan segítesz a hozzád fordulóknak?

ZÁDROVICH ALIZ: A coachingban az tetszett, hogy eléggé nyitott módszer. Ad egy szakmai hátteret és eszközöket, de semmi sincs kőbe vésve. Belevihetem a saját önfejlesztő utamon szerzett tapasztalataimat, önmagamat, a személyiségemet. Coachként nem tanácsokat adok, nem mondom meg senkinek a „tutit”, hanem kérdésekkel és önismeretet mélyítő eszközökkel segítek abban, hogy felszínre hozzuk mindazt, ami a kliensekben van, és ami hozzásegíti őket a megoldáshoz. Sokféle témával fordulnak hozzám: van, aki karrierváltás miatt keres meg, van, aki új életet kezd, és szeretne magára találni, és olyan is van, aki női betegséggel küzd vagy babát szeretne.

ENDOSEGÍTŐ: Mi tulajdonképpen a coaching? Ez miben más ahhoz képest, ha valaki például egy pszichológushoz menne el?

ZÁDROVICH ALIZ: A coaching leginkább abban különbözik a terápiától, hogy nem a múltra fókuszál, hanem a jelenre és a jövőre. Abban segítek a klienseimnek, hogy tisztábban lássák a helyzetüket, önmagukat, és megtalálják az adott kihívásra a saját megoldásukat.

Általában azért nem tudjuk megoldani a problémánkat, mert annyira bele vagyunk ragadva, hogy ki sem látunk belőle. A coach az a „külső szem”, aki a kérdéseivel, visszatükrözéseivel segít, hogy meglássuk a fától az erdőt.

A kliens így rájöhet arra, miért áll fenn az adott probléma az életében, milyen köröket fut le újra és újra, milyen hiedelmek befolyásolják a viselkedését, mivel akadályozza saját magát, és mit kell tennie ahhoz, hogy elérje, amit szeretne.  A coaching folyamat általában 5-10 alkalmas, tehát jóval rövidebb, mint egy terápia.

ENDOSEGÍTŐ: A coachingon belül az egyik területed a body coaching. Mi az, amiben a testünk segíteni tud nekünk az önismereti úton?

ZÁDROVICH ALIZ: A testünk olyan, mint egy érzelmi „lakmuszpapír”. Folyamatosan jelzi, mi zajlik a lelkünkben – csak nem mindig vagyunk figyelmesek rá. A nyilvánvaló jeleket persze észrevesszük: ha zavarba jövünk, elvörösödünk, vagy izgatottságunkban gyorsabban ver a szívünk. A testünk viszont nemcsak ilyenkor jelez, hanem szinte folyamatosan – ezért bármilyen elakadásnál segítségül hívhatjuk az üzeneteit. Ha egy kicsit befelé figyelünk, tudatosíthatjuk, hogy a testünk melyik részét érezzük, amikor rágondolunk arra a témára, ami foglalkoztat minket. Ha már van egy testrész vagy tünet, akkor abból el lehet indulni a megoldás felé. Az, hogy mióta áll fenn az adott testi érzet, milyen helyzetekben jelentkezik, és mire emlékeztet bennünket a tünet jellege – fájdalom, gyulladás, húzódás stb. – számos információt adhat a témánkról.

A testi érzetekből kiindulva így akár egészen mély lelki tartalmakhoz juthatunk hozzá.

ENDOSEGÍTŐ: Szomatodrámával is foglalkozol. Miről szól ez a módszer, és miben segíthet?

ZÁDROVICH ALIZ: A szomatodráma is egy testből kiinduló módszer, amit dr. Buda László pszichiáter dolgozott ki. Általában 5 fős csoportokban zajlik a Gyógyító Játék. Van egy főszereplő, aki hozza a saját témáját: lehet ez egy betegség, egy zavaró testi tünet vagy bármilyen elakadás, amire szeretne jobban rálátni. Van három szereplő, akiket felkérhet arra, hogy testesítsék meg az egyes testrészeit, szerveit – azokat, amelyek az adott téma kapcsán fontosak. Ezután felállítja őket a „színpadra” úgy, ahogy elképzeli őket. Miután felállított belőlük egy élő „szoborcsoportot”, a szervek szerepét játszó emberek különböző érzelmeket élnek át. Van, akiben harag, másban félelem vagy épp szomorúság keletkezik. A szereplők ezután elkezdik kifejezni mozdulatokkal, gesztusokkal, szavakkal, ami bennük van, és kibontakozik egy „dráma”. Abból, ahogy a szereplők egymással viselkednek, a főszereplő felismerheti a saját életének jellegzetes helyzeteit. Az is lehet, hogy konkrét személyeket ismer fel a szervei szerepében: a szüleit, a párját, a gyermekeit, önmagát… A játék során lehetősége van arra, hogy beálljon bármelyik szerepbe, és belülről élje át a konfliktust. Általában nagyon sok elfojtott érzelem szakad fel egy-egy játék során. Azáltal, hogy a főszereplő beleengedi magát az érzésekbe, elindul a gyógyulás útján. Olyan dolgokra láthat rá, amelyekről nem is volt tudomása.

A játék vége felé haladva –szintén belülről, szereplőként – helyreállíthatja a megborult harmóniát, és átélheti annak a jó érzését is, amikor a belső világában helyreáll a rend. Ez rendkívül gyógyító hatású.

Van ennek a módszernek egy egyéni terápiában használható formája is, amit most tanulok, hogy ne csak csoportban, hanem egyénileg is tudjak segíteni a hozzám fordulóknak a szomatodráma eszközeivel.

ENDOSEGÍTŐ: Az endometriózis hogyan lépett az életedbe?

ZÁDROVICH ALIZ: 2015 márciusában elmentem az Együtt Könnyebb Női Egészségért Alapítvány endometriózisról szóló sajtótájékoztatójára, mint a Nők Lapja Egészség újságírója. Egészen addig fogalmam sem volt róla, mi ez a betegség. A sajtótájékoztatón viszont egyre erősödött bennem a gyanú, hogy talán nekem is endometriózisom van. Akkor már egy éve sikertelenül próbálkoztunk a babával, és többször is szörnyű menstruációs görcsöktől szenvedtem. Mivel nem akartam kés alá feküdni, elmentem egy szomatoinfra vizsgálatra, ahol több kisebb endometriózis-szigetet találtak a méhemen és a méhszalagomon.

ENDOSEGÍTŐ: Mi az, ami segített a gyógyulásodban és a női egyensúlyod megtalálásában?

ZÁDROVICH ALIZ: Elsősorban a szomatodráma segített. Ha nincs ez a módszer, valószínűleg a mai napig nem jövök rá, mi okozta nálam a betegséget. Ezen kívül életmódot váltottam – elhagytam a cukrot, a glutént és a vörös húst -, és elkezdtem mélyebben foglalkozni a nőiségemmel. Női jógázom, Aviva tornát gyakorlok, és folyamatosan figyelek arra, hogy lelkileg egyensúlyban legyek. Rendszeresen meditálok, relaxálok, és ügyelek arra, hogy mindig megadjam a testemnek és a lelkemnek azt, amire szüksége van.

ENDOSEGÍTŐ: Mit tanított Neked az endometriózis?

ZÁDROVICH ALIZ: Az első nagy tanítása az volt, hogy szeressem önmagamat. Rá kellett jönnöm, hogy egészen addig nem szeretettel bántam magammal. Amikor hibáztam, az első reakcióm az önostorozás volt, és szinte soha nem voltam elégedett azzal, amit csináltam. Arra is rádöbbentem, hogy a testemet sem szerettem. Nem is utáltam, de gyakorlatilag tudomást sem vettem róla. Nem gondoskodtam róla szeretettel, nem figyeltem a jelzéseire, csak természetesnek vettem, hogy van. A szomatodráma játékokon felismertem azt is, hogy milyen elakadás okozta nálam a betegséget, és min kell változtatnom ahhoz, hogy meggyógyuljak.

Amikor felállítottam a női szerveimet, akkor a szüleimet és önmagamat ismertem fel bennük. Rájöttem, hogy gyerekkoromban nem voltam a helyemen a családban.

Apukámmal nagyon szoros volt a kapcsolatunk – olyannyira, hogy próbáltam átvenni anyukám szerepét. Én akartam apukám kicsi felesége lenni, anyukámra pedig féltékeny voltam. Rájöttem, hogy ezt a diszharmonikus családi mintát felnőttként is magamban hurcoltam. Legbelül még mindig az a kislány voltam, aki túl szorosan kötődik az apukájához, anyukájától viszont lélekben távol van. Ez vezetett oda, hogy nem tudtam apukámtól elszakadni, és a férjemhez igazán kötődni. Mivel anyukámtól nagyon eltávolodtam, ezért a saját nőiségemhez, a bennem élő anyához sem tudtam szívből kapcsolódni. Az sem véletlen, hogy az endometriózis épp akkor kezdődött nálam, amikor elkezdtünk próbálkozni a babával. Hogyan is tudtam volna addig a férjemtől teherbe esni, amíg lélekben még apukám „felesége” voltam? Ráadásul tudat alatt attól is féltem, hogy a saját családomban megismétlődik ugyanaz, ami az eredeti családomban zajlott: talán lesz egy kislányom, aki elszakít a férjemtől.

Miután ezt a sok-sok réteget a játékok segítségével kibontottam, képessé váltam arra, hogy helyre tegyem magamban ezeket a dolgokat.

Azóta sikerült lelkileg is elszakadnom a szüleimtől, és a férjemmel sokkal mélyebb, intimebb lett a kapcsolatunk. Most már érzem, hogy készen állunk arra, hogy saját családunk legyen.

ENDOSEGÍTŐ: A betegségeknek ritkán szoktunk örülni, sőt sokszor kifejezetten rémisztő és fájdalmas tud lenni mindaz a kellemetlenség és bizonytalanság, ami ezzel jár. Ez hatványozottan igaz egy olyan krónikus betegségnél, mint az endometriózis, amivel kapcsolatban az orvostudomány jelenleg csak tüneteket tud kezelni, de nem tud rá gyógymódot. Hogyan nézhetünk a betegségünkre másképp? Mi az, ami segíthet a gyógyulásban, a továbblépésben?

ZÁDROVICH ALIZ: Számomra elképesztő volt azt megtapasztalni, hogy a testemben egy az egyben leképeződik az, ami a lelkemben van. Azóta tudom: a betegség mindig figyelmeztet valamire, amit a tudatos énünkkel addig nem vettünk észre, vagy épp észrevettünk, csak figyelmen kívül hagytunk.

A betegség a testünknek egy vészjelzése, ezért nem haragudnunk kell rá, hanem megköszönni, hogy figyelmeztetett: nem jó úton járunk.

Ha így tekintünk rá, és még annak is utánajárunk, hogy mi a mögöttes üzenet, akkor egyszer csak hálát érzünk majd iránta. Én egészen más ember vagyok az endometriózis óta. Sokkal több szeretettel fordulok önmagam és a környezetem felé is, és megváltozott az értékrendem is. Most már nem a megfelelés, a szakmai sikerek hajtanak előre, hanem az a legfontosabb, hogy jól legyek. Minden más ezután következhet.

Azért mondom, hogy hálás vagyok a betegségemnek, mert megváltoztatta az életemet. Boldogabb vagyok most, mint előtte bármikor.

Persze ehhez én is kellettem: az, hogy végre megbarátkoztam a testemmel, és odafigyelek a jelzéseire. Meggyőződésem, hogy ez segített a gyógyulásban.

ENDOSEGÍTŐ: Könnyű azt mondani, hogy „szeresd magad” vagy „bízz magadban”, de hogyan lehet ezt elérni?

ZÁDROVICH ALIZ: A saját tapasztalatom az, hogy az önszeretethez, az önbizalomhoz a testünkön át vezet az út. A testünk mindig, minden pillanatban velünk van, minden érzelmi rezdülésünkre reagál. Ha újra felvesszük vele a kapcsolatot, és baráti viszonyt alakítunk ki vele, az meg fogja hozni az önszeretet érzését. Ugyanígy van ez az önbizalommal is.

Ha tudunk bízni a testünkben, akkor tudunk bízni a gyógyulásunkban is, és nem csak kívülről, külső segítőktől várjuk, hogy meggyógyítsanak minket.

Elkezdünk hinni abban, hogy nekünk is nagy szerepünk van ebben – nagyobb, mint bárki másnak, és igenis képesek vagyunk meggyógyítani magunkat.

ENDOSEGÍTŐ: A női betegségek jellemzően arra indítanak, hogy kezdjünk el foglalkozni a saját nőiségünkkel. Mit javasolsz annak a nőnek, aki ezen az úton el szeretne indulni?

ZÁDROVICH ALIZ: A női energiákat leginkább női körökben lehet megtapasztalni. Amikor kiderült, hogy endometriózisom van, én is elkezdtem női közösségekbe járni, például női jógára. Tavasszal én is szerveztem öngyógyító workshopot kifejezetten női betegséggel küzdőknek. Megható volt látni, hogy a lányok, nők milyen gyorsan megtalálják a közös hangot, és mennyi erőt és hitet tudnak adni egymásnak. Volt olyan lány, aki kissé zárkózottan érkezett a workshopra. Mégis, amikor meghallotta mások történeteit, pillanatok alatt leomlottak a falak, amik addig körülvették. Könnyek között, őszintén mesélt az érzéseiről. A zárókörben elmondta, számára is meglepetés volt, hogy ilyen hamar fel tudott oldódni, meg mert nyílni egy közösségben – pedig ez nem jellemző rá.

Óriási ereje van annak, hogyha csak nők vagyunk egymás közt – főleg, ha van egy sorsközösség is, amiben osztozunk.

Ez felébreszti bennünk az addig sokszor elnyomott női minőségeket: az elfogadást, a gondoskodást, az egymásra való odafigyelést és támogatást.

ENDOSEGÍTŐ: Hogyan tudjuk megérteni azt, mit üzenhet nekünk a betegségünk?

ZÁDROVICH ALIZ: Vannak különböző módszerek, amik ezt segítik – például a szomatodráma is ilyen. Azáltal, hogy kihelyezzük a térbe a belső világunk szereplőit – a szerveinket, érzéseinket -, megláthatjuk, milyen belső konfliktus áll a tüneteink mögött. Ahhoz, hogy megfejtsük a testi tünetek üzeneteit, elsősorban nyitott befelé figyelés szükséges. Az is segíthet, ha relaxált állapotban elképzeljük, amint kilépünk a testünkből, összezsugorodunk, majd belépünk a testünkbe, és odamegyünk ahhoz a szervünkhöz, amelyik gyógyulásra vár. Ott alaposan körülnézünk, megérezzük, milyen a közelében lenni, és megkérdezzük tőle, mire van szüksége. Ebben a mély, relaxált állapotban meghallhatjuk a tudatalattink üzeneteit, így közelebb kerülhetünk a betegségünk lelki okainak megértéséhez is. Ha ez nehezen megy, egyszerűen gondoljuk át, mikor alakult ki a betegség. Mi történt velünk akkoriban, amikor kialakulhatott? Hogyan éltük meg az adott eseményt? Van-e olyan érzelem, amit esetleg nem engedtünk meg magunknak, amit elfojtottunk? A tünet jellegéből is fontos információkhoz juthatunk. Éljük bele egy kicsit magunkat a szervünk helyébe, és próbáljuk megérezni, mit él át, amikor gyulladt, amikor fáj, görcsöl vagy szúr.

Kereshetünk párhuzamokat az életünkkel. Például görcsös menstruáció esetén gondoljuk végig, mi az, amire rágörcsölünk az életünkben? Mi az, amit nehezen engedünk el?

Vagy ha gyulladás van a testünkben, tegyük fel magunknak a kérdést: Mi az, amitől az életben is „begyulladunk”, félünk, megijedünk? És így tovább. Ha egyedül ez nehezen megy, akkor egy szomatodráma csoportban vagy egyéni terápiában is választ kaphatunk a kérdéseinkre.

Az interjút készítette: Tamás ZitaEndosegítő

Fotó a poszt elején: Zádrovich Aliz, készítette: Szász Norbert, ©

További információk Zádrovich Alizról itt.

 

A CIKK SZERZŐI JOG TÁRGYÁT KÉPEZI. AZT MÁSOLNI, ÁTDOLGOZNI, MÁS WEBOLDALAKON VAGY EGYÉB KIADVÁNYOKBAN ENGEDÉLY NÉLKÜL MEGJELENTETNI NEM MEGENGEDETT! AMENNYIBEN SZERETNÉL A CIKKRE HIVATKOZNI MÁS OLDALAKON, KÉRLEK, HASZNÁLD AZ OLDAL WEBLINKJÉT.

 

Share