“Együtt Könnyebb” Női Egészségért Alapítvány

logo_Pantone1925C_1betutAz „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány 2014. decemberében alakult, előtte – 2009 óta – klubként működött. Az Alapítvány fontosnak tartja, hogy szakértőkkel karöltve nyújtson segítséget az endometriózissal és egyéb női betegséggel küzdő nők számára. Mindhárom alapítónál (Salamon Adrienn, Kocsi Gabriella és Forró Csilla) évekkel ezelőtt endometriózist diagnosztizáltak, így a személyes tapasztalat a kezdetektől fogva meghatározó mind az alaptevékenységet, mind az egyes programokat és kezdeményezéseket illetően. 

harman_noieg

Az alapítvány alapítói, Salamon Adrienn, Forró Csilla és Kocsi Gabriella (balról jobbra) gyermekeikkel együtt

Annak érdekében azonban, hogy az endometriózis megelőzésében, vagy más női hormonális jellegű problémák időben történő felismerésében és gyógyításában komolyabb eredmények szülessenek, szélesebb körű aktivitásra és kommunikációra van szükség.

Az Alapítvány számos szakértővel működik együtt, és programokat, rendezvényeket szervez, ismeretterjesztő előadásokat tart, mellyel kiemelt célja, hogy információt és segítséget nyújtson a női egészséggel kapcsolatban kihívásokkal szembe néző nőknek.

Az Alapítvány által szervezett és ajánlott eseményeket itt érheted el.

Amennyiben értesülni szeretnél az Alapítvány programjairól, iratkozz fel a hírlevelükre. A következő email címen jelezheted az igényedet: info@noiegeszsegert.hu

Napjaink rohanó világában, nincs időnk magunkra, nem tudjuk megélni nőiességünket, amely különböző női betegségek kialakulásához vezethet. Elveszett a nők együtt, egymással töltött idejének értéke. Azt szeretnénk, ha mi nők jobban figyelnénk magunkra, ismernénk saját testünk működését és időben észrevennénk a változásokat. Az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány elhivatott az egészséges életmód, a nőiség támogatása irányában. Hisszük, valljuk, hogy „EGYÜTT KÖNNYEBB!

Bővebb információ:

info@noiegeszsegert.hu

www.noiegeszsegert.hu

https://www.facebook.com/noiegeszsegert

https://www.facebook.com/endometriozismagyarorszag/

Az “Együtt Könnyebb” Női Egészségért Alapítvány a blogon: http://endosegito.hu/egyutt-konnyebb-noi-egeszsegert-alapitvany-harom-lany-egy-alapitvany-es-egy-kuldetes/

Share

Az oldal sütiket (cookie) használ. A böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához. További részletek

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close